Nyitóoldal > Gyerektanfolyam > Fejlesztés
Fejlesztés
A fejlesztés valamilyen meglévő képesség, adottság javítását, fokozását jelenti.
Alapos önvizsgálattal mindenki felfedezheti gyenge pontjait, amit azután tudatosan javíthat, fejleszthet.
A gyerekek esetében gyakran már az óvodában kiderül, hogy valamely képesség, részképesség fejlesztésére van szükség. Óvodás korban ennek legmegfelelőbb eszköze a játék, a mozgás, de szakemberek (logopédus, pszichológus, a nevelési tanácsadók munkatársai) segítségét is igénybe lehet venni.
Iskolás korban a gyerekek követelmények elé vannak állítva, amit azután ki-ki egyéni képességei szerint teljesít. Az iskolai kudarcok okai között szerepel egyes képességek, részképességek nem megfelelő volta. Ezek a hiányosságok bizonyos mértékben fejleszthetők, a kudarcok csökkenthetők, elkerülhetők.
Fejlesztő pedagógusaink azoknak a szülőknek és gyerekeknek kívánnak segítséget nyújtani, akik valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek, és egyedül nem tudják a problémát megoldani.

Azok a szülők is gyakran tanácstalanok, akiknek gyermeke kiemelkedő képességű. Az iskolában nincs mindig lehetőség a tehetség kibontakoztatására. Iskolánkban lehetőség van arra, hogy a foglalkozásokon speciális játékokkal, feladatokkal fejlesszük diákjainkat, hogy tehetségük ne vesszen el.
A foglakozásokra egyéni megbeszélés alapján van mód több helyszínen.
Várjuk érdeklődésüket elérhetőségeinken!

Csevegő Családi Nyelviskola, Bp., 1115 Sósfürdő u. 5. Tel.: (06-30)245-3396, E-mail: info@csevegonyelviskola.hu

nyelvek